Évfordulóink

Az oldal alapvetően egy gyűjtemény kíván lenni! A megosztott bejegyzések, NEM saját kútfőből, hanem a fellelhető információk beszerkesztésével kerülnek fel az oldalra. 2013 óta indítottuk el az Igei útravalók hazafiaknak című blogot. Egyféle netszószék, melyből Mohácsi László tiszteletes úr hazafias igehirdetését olvashatják, az oldalra ellátogatok. Ehhez az oldalhoz kapcsolódón egy rovatot indítottunk Évfordulóink címmel, ahol az adott hét valamilyen fontos történésére kívánjuk felhívni a figyelmet!

2018 éve, december 1-jén született Vörösmarty Mihály

0

Vörösmarty Mihály

1800. december 1-jén született Vörösmarty Mihály, a romantikus stílusirányzat egyik legkiemelkedőbb alkotója, aki lírikusként, epikusként és drámaíróként egyaránt gazdagította a magyar irodalmat, akadémiai szerepvállalása révén pedig nyelvünk fejlesztésében is múlhatatlan érdemeket szerzett. A költő, akit Zalán futása (1825) című történelmi eposza miatt többen „a nemzet ébresztőjének” is neveztek, bizonyos tekintetben egy átmeneti korszak gyermeke volt; mivel a kulturális élet intézményesülése éppen csak kezdetét vette a reformkorban, Vörösmarty nem csupán páratlan értékű kulturális kincset ajándékozott a nemzetnek, hanem írói hivatásáért egyúttal saját anyagi jólétét is feláldozta.

Törékeny burokban

Vörösmarty a Fejér megyei Nyéken – a mai Kápolnásnyéken –, egy szerény anyagi körülmények között élő kisnemesi família legidősebb fiúgyermekeként látta meg a napvilágot. Családja a török elleni küzdelem idején nyerte el a kutyabőrt III. Ferdinándtól (ur. 1637–1657), az uralkodói kegy azonban földet már nem rendelt a nemesi cím mellé, ezért a költő ősei arra kényszerültek, hogy – kiterjedt birtokokkal rendelkező arisztokraták szolgálatában – gazdatisztként keressék kenyerüket. E példát követte az idősebbik Vörösmarty Mihály is, aki 1797-től Nádasdy Ferenc gróf nyéki uradalmát igazgatta, és egzisztenciája megteremtését követően házasságot kötött Csáty Annával.

Mivel a legidősebb gyermek, Mihály után még négy fiú és ugyanennyi leány született a családba, az édesapának keményen kellett dolgoznia, hogy kenyér kerüljön az asztalra, szorgalmának és tehetségének köszönhetően azonban idővel önálló földbérletre tett szert. A viszonylagos jómód lehetőséget adott arra, hogy a Vörösmarty gyermekek – kiváltképp a legidősebb, aki rendkívül jó eszű fiúnak bizonyult – magántanító mellett okosodjanak, majd pedig Fehérváron, a ciszterciek híres gimnáziumában folytassák tanulmányaikat. Miután Mihály kiemelkedett diáktársai közül, édesapja úgy döntött, a középiskola utolsó évére a pesti piaristákhoz küldi legidősebb fiát. 1817 nyarán Vörösmarty az egyetem jogi karára is beiratkozott, a családfő váratlanul bekövetkező halála azonban egy pillanat alatt összetörte azt a burkot, mely a későbbi költő zavartalan tanulmányait addig biztosította. Az özvegyen maradt édesanya nem értett a gazdálkodáshoz, így a család gyorsan elszegényedett, és az idősebb gyermekeknek saját maguknak kellett biztosítaniuk megélhetésüket.

Forrás: Rubicon, az írás folytatását IDE kattintva olvasható. Szerző: Tarján M. Tamás

Egy videó mely decemer 1-jevel igen nagy hangsúlyt kap.

A képek forrásai:
mek.oszk.hu

62 éve, november 18-án történt: magyar zászló a Szabadság-szobron

0

Szabadság-szoborA New York-i Szabadság-szobron 1956. november 18-án, vasárnap reggel fél órán át egy hatalmas magyar zászló lobogott, amelyet magyar emigránsok egy csoportja tűzött ki, hogy szimpátiát keltsen a szovjet hadsereg által azokban a hetekben elfojtott 1956-os magyar forradalom iránt.

Az esemény hatalmas feltűnést keltett, vezető helyen számoltak be róla az amerikai lapok, rádiók és televíziók, valamint világgá röpítették a hírt a nemzetközi hírügynökségek.

Az akciót Sisa István, a Free World Review szerkesztője newarki lakásán eszelte ki egy csoport magyar emigráns, köztük Juharos István festőművész és Mártonffy István mérnök segítségével. Többféle erőszakmentes, figyelemfelkeltő akciót fontolgattak, és amikor a Szabadság-szoborra terelődött a beszélgetés, magától értetődően adódott a magyar zászló kitűzésének gondolata.
Mártonffy egy 15 fős csoporttal az akció fizikai lebonyolításának feladatát vállalta, Keviczky Kálmán az események lefilmezését, Sisa pedig azt, hogy felveszi a kapcsolatot az amerikai lapokkal és rádiókkal. A hét méter hosszú, három méter széles zászló és a még nagyobb, fehér alapú felirat elkészítését emigráns magyar lányok vállalták.
Az akciót eredetileg november 17-e, szombat délelőttre tervezték, mivel azt gondolták, a másnapi vasárnapi lapok révén így lehet a legnagyobb nyilvánosságra szert tenni. A csoport össze is gyűlt a Manhattan csúcsán lévő Battery Parkban, de teljes szélcsend és eső volt (ami elriasztja a látogatókat a szobortól), emiatt a zászló kitűzését másnapra halasztották. A tervet aprólékosan ki kellett számítaniuk, hogy a zászlót pont akkor tudják kibontani, amikor a következő kirándulóhajó a szobor alá ér.

A zászlót Mártonffy a teste köré csavarva rejtette el. Amikor a zászlóval együtt elindultak felfelé a szoborban, a csoport más tagjai különböző ürügyekkel lelassították az ugyanazzal a hajóval érkezett, és ugyancsak felfelé igyekvő turistákat.
Fent Mártonffyék leverték a fáklyához vezető szűk csigalépcső ajtaját elzáró lakatot, és hamarosan kibontották a zászlót. A kívül maradtak fényképezni és filmezni kezdtek. A turisták csak akkor értették meg, mi is történt, amikor a szobor talapzatán is kibomlott a felirat: "STOP GENOCIDE, SAVE HUNGARY".
Sisa István közben a manhattani partról megkezdte a média tájékoztatását. A helyszín felett megjelent a Daily News helikoptere, majd egy másik gép is. Időközben a feljutott turisták jelentették a szobor őrségének, hogy fönt valami történt. Mire az őrök felértek és bevonták a zászlót, az mintegy fél órán át lengett a Szabadság-szoborról.
Az őrök igazoltatták a magyar csoportot, Mártonffy segítségével jegyzőkönyvet vettek fel. A zászlót elkobozták, ahogy a katolikusok Magyar Vasárnapja cikkének emlékezője, K. István elmondta: a szobormúzeum számára. (Nincs rá forrás, hogy még mindig megvan-e).
Az akció résztvevői közül senkit nem tartóztattak le, bár tettük illegális volt.

K. István emlékezése szerint már hazafelé menet az autórádióban azt hallották, hogy valamennyi fő állomás vezető helyen számolt be az eseményről. Este a televízió a Keviczky Kálmán összeállította filmanyagot mutatta be, amelyen még az is szerepelt, hogyan varrták a magyar asszonyok a zászlót. "Másnap a vezető lapok (New York Times, Daily News, Daily Mirror) első oldalas, képes szenzációként tárgyalták az eseményt, melynek hírét még előző nap világgá továbbították a nagy hírügynökségek, a Reuter, UPI és AP" – írta K. István.

A Szabadság-szobor másik magyar vonatkozása, hogy meg sem épülhetett volna a magyar származású sajtómágnás, Pulitzer József lapjának kampánya nélkül, amelynek hatására 1885-re adakozásból összegyűlt a megépítés költsége.

Az évfordulóhoz kapcsolódóan, egy másik amerikai vonatkozású érdekesség!

1957 februárjában Elvis Presley katonasorba vonulása előtti utolsó televíziós fellépésekor meglepő módon egy gospel dalt énekelt el a forradalomban elesettek emlékére, és a műsorvezető által kérte amerika népét, hogy küldjenek csekkeket illetve csomagadományokat Magyarországra, a magyarok megsegítésére. Elvis az USA-ban szinte egyedüliként segítette a magyar szabadságharcosokat, a tőle és a hatására érkezett adományok pedig megérkeztek hazánkba, sokat segítve az ínséges idők átvészelésén. (Forrás: youtube)

Forrás: hu.wikipedia.org

A kép forrása:
newsbomb.gr

787 éve, november 17-én történt: Árpád-házi Szent Erzsébet halála

0

Árpád-házi Szent Erzsébet
Árpád-házi Szent Erzsébet

1231. november 17-én, 24 esztendős korában hunyt el Árpád-házi Szent Erzsébet, II. András magyar király (ur. 1205-1235) és Meráni Gertrudis leánya, IV. Lajos türingiai őrgróf (ur. 1217-1227) felesége, aki önmegtartóztató életmódja és buzgó vallásossága mellett karitatív tevékenységével is példát mutatott embertársainak. Erzsébetet IX. Gergely pápa már négy évvel halála után szentté avatta, tisztelete pedig nem csak német és magyar földön, de az egész keresztény világban elterjedt.

Erzsébet 1207-ben – valószínűleg Sárospatakon –, az uralkodópár harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Árpád-házi hercegnőként nem sokat tartózkodhatott családja körében, hiszen Magyarország diplomáciai érdekei a leány minél gyorsabb kiházasítását követelték: András ezért már négy esztendős korában eljegyezte Erzsébetet a türingiai őrgróf legidősebb fiával, Lajossal, egy évvel később pedig leendő apósa, I. Hermann (ur. 1190-1217) udvarába, Eisenachba küldte gyermekét. A hercegnő mindössze 14 esztendős volt, mikor egybekelt Türingia örökösével, Lajos és Erzsébet házassága azonban – a feljegyzések szerint – boldog és harmonikus lett, az évek során a párnak három gyermeke is született. Mindennek dacára a rokonság mégsem volt elégedett a hercegnővel, mivel II. András leánya egyfelől nem volt hajlandó alávetni magát az udvari etikettnek, másfelől pedig szokatlanul buzgó vallásosságról tett tanúbizonyságot – például vezeklőövet hordott, és a kor szerzetesi szokásai szerint ostorozta magát –, ami számos karitatív intézkedésben is megnyilvánult.

Forrás: rubicon.hu - A folytatást IDE kattintva érhető el.

A kép forrása:
hu.wikipedia.org

293 éve, november 6-án történt - Bercsényi Miklós halála

0

Gróf székesi Bercsényi Miklós

Gróf székesi Bercsényi Miklós (Bécs, 1665. szeptember 24. – Rodostó, 1725. november 6.) kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója.

Felvidéki nagybirtokos család sarja, édesapja gróf székesi Bercsényi Miklós dunán-inneni helyettes főkapitány, majd tábornok. A nagyszombati egyetemen tanult, majd Esterházy Pál nádor oldalán kezdte katonai pályáját. 1685-ben Vágsellye kapitánya lett. 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredesi rangot kapott, majd Szeged vára és a hozzá tartozó véghelyek főkapitányává nevezték ki.

I. Lipót magyar király és német-római császár több kitüntetésben részesítette, így 1687. szeptember 14-én apjával együtt grófságot nyert, majd ugyanebben az évben aranysarkantyús vitézzé ütötték.
Bercsényi Miklós 1691-től Ung vármegye főispánja, királyi tanácsos és bányavidéki vicegenerális, volt. 1696-98-ban az újonnan szervezett felső-magyarországi hadikommissariatus főkapitánya volt. 1697-ben a hadra kelt vármegyei nemességgel segítette letörni Tokaji Ferenc hegyaljai fölkelését.

Az 1690-es években, a nemesi-rendi elégedetlenség fokozódása idején fokozatosan szembefordult I. Lipót császár abszolutizmusával és elnyomó politikájával.

1696-ban ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenccel, akinek ettől fogva leghűbb barátja volt. Politikai elképzeléseinek sikerült megnyernie a fiatal Rákóczit, s hozzákezdtek egy nemesi összeesküvés megszervezéséhez, hogy francia segítséggel megdöntsék a Habsburgok magyarországi uralmát. Amikor Rákóczit 1701. május 29-én Solari gróf és császári tábornok Sáros várában elfogta, Bercsényi Lengyelországba menekült, ahol előkészítette a felkelést. Előbb egyedül, majd Rákóczival együtt a XIV. Lajos francia király és XII. Károly svéd királyt akarta megnyerni a magyarországi felkelés támogatására.

1703 tavaszán, amikor a tiszaháti parasztok kezdeményezésére megindult a szabadságharc, Bercsényi lengyel csapatok, valamint Moldvából toborzott zsoldosok élén jött Rákóczi segítségére és kezdettől fogva a szabadságharc második embere, a kuruc hadsereg főparancsnoka volt. Mivel jól értette a szláv nyelveket, a szabadságharc során több ízben is szerzett be Lengyelországból lengyel, illetőleg rutén zsoldosokat a kuruc hadseregbe.

A szabadságharc kezdetén a konföderált rendek generálisaként (A Tiszabecs–Tiszaújlak határában lezajlott első csata után Rákóczi tábornokká nevezte ki[1]) az 1703. évi győzedelmes felső-magyarországi hadjárat irányítója volt .

Politikai nézetei sokban különböztek Rákócziétól. Szűkebb térre igyekezett szorítani a protestáns köznemesség befolyását az államigazgatásban, s katonapolitikai, diplomáciai vitákba is keveredett a vezérlő fejedelemmel. Mindvégig kitartott azonban a konföderációra tett esküje mellett. Nyolc éven át szinte állandóan hadban forgott és hadat vezetett. Emellett a diplomáciában is a fejedelem egyik legbizalmasabb tanácsadója volt.

1705-ben a szövetkezett rendek főgenerálisa lett, a szenátus első tagja, 1706-ban a császárral folytatott nagyszombati béketárgyalásokon a kuruc küldöttség vezetője volt.

A szécsényi országgyűlésen az ő javaslata szerint alakult meg a rendi konföderáció, vagyis az elégedetlen rendek szövetsége, amely Rákóczit választotta vezérlő fejedelemmé (dux). Bercsényit ugyanakkor első világi szenátorrá választották, s bár főgenerálisi rangjáról külön törvénycikk nem született, az országgyűlés végzéseiben már ezzel a titulussal említik, s e minőségben írta alá a szeptember 20-ai szövetséglevelet is, közvetlenül a fejedelem után. (Külön törvénycikk hiányában Forgách Simon később elvitatta tőle a konföderáció főtábornoki címének jogszerű használatát.)

1707-ben fejedelmi helytartó lett és a Varsóban I. Péter orosz cárral a Rákóczi lengyel királyságát tervező titkos szövetséget kötő delegáció feje volt. Ekkor és később is az inkább a svédek és franciák felé tekintő fejedelemmel szemben az orosz orientáció lelkes hívének mutatkozott.

A szerencsétlen kimenetelű trencséni ütközet után Szécsénynél szedte össze a kuruc hadak szétvert lovasságát, s a további hadjáratokban is vitézül harcolt. 1710-ben Lengyelországba indult az orosz segély szorgalmazása végett, de nem járt sikerrel.

A szatmári béke kedvezményeit nem fogadta el, s 1711 és 1716 között Lengyelországban, Bržan várában élt. 1716-ban a szultán meghívására a bujdosókkal Chotzinba, és az Al-Dunához, a nagyvezír táborába utazott, vele szövetkezett és 1717-ben 20 000 török harcossal beütött Magyarországra Orsovánál. Mehádiától Facsetig nyomult, de kénytelen volt visszavonulni, újabb felkelést nem tudott kieszközölni a Habsburgok ellen. Ugyanilyen kudarccal végződött egy másik támadás Erdélyben, ami utolsó tatárjárás néven híresült el a történelemben: a krími tatárokkal betört kurucok szintén Rákóczival fémjelzett támadással tettek kísérletet újabb kuruc szabadságharc megindítására, ám szövetségeseik kegyetlen pusztítása miatt nem lett semmi eredménye a tervnek.

E hadjárat után, amikor 1718-ban VI. Károly császár békealkudozásba bocsátkozott a törökkel, a császári biztosok Rákóczi és Bercsényi kiadatását követelték, amit III. Ahmed szultán határozottan visszautasított.

Bercsényi Rodostóban hunyt el 1725. november 6-án. Hamvait 1906-ban II. Rákóczi Ferenc újratemetése alkalmából hazahozták és október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

Forrás: hu.wikipedia.org

A kép forrása:
hu.wikipedia.org

100 éve, október 31-én történt - gróf Tisza István halála

0

Gróf Tisza IstvánGróf Tisza István (1861 - 1918)

Szegedi és borosjenői gróf Tisza István, teljes nevén: Tisza István Imre Lajos Pál (Pest, 1861. április 22. – Budapest, Herminamező, 1918. október 31.)magyar politikus, miniszterelnök, az MTA tagja. Nevéhez kapcsolódó két legismertebb esemény az Osztrák–Magyar Monarchia háborúba lépése második miniszterelnöksége idején és az ellene elkövetett gyilkosság az őszirózsás forradalom utolsó napján, 1918. október 31-én. Politikusként az osztrák-magyar dualista rendszer (a monarchia) fenntartásának híve és az akkoriban elterjedt „liberális-konzervatív konszenzus” képviselője volt. Egyszerre volt meggyőződéses híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, ugyanakkor az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének, s a korlátozott szavazati jog fenntartásának, mert úgy vélte, ez utóbbiak révén maradhat csak fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.

Édesapja borosjenői Tisza Kálmán politikus, korábban miniszterelnök és miniszter volt. Édesanyja Degenfeld-Schomburg Ilona grófnő, eredetét tekintve Baden-Württembergből származó német grófi család magyarországi ága. (született: Helene Johanna Josepha Mathilde Gräfin von Degenfeld-Schonburg[3]). Tisza István tanulmányait Budapesten kezdte; a két felső gimnáziumi osztályt Debrecenben végezte. Berlinben, Heidelbergben és Budapesten hallgatta jogi és közgazdasági egyetemi tanulmányait; az utóbbi helyen nyerte el az államtudományi diplomát; politikatudományokból doktorált. Öt évig a család Bihar vármegyei, geszti birtokán gazdálkodott. Közben, 1885-ben, elsőfokú unokatestvérét, borosjenői Tisza Ilonát vette feleségül, akitől két gyermeke született, István (1886–1918) és Juliska, aki nem érte meg a felnőttkort. Fia, István 1918. november 5-én, apja meggyilkolása után öt nappal halt meg.
Tisza István családja körében, Geszt, 1895

Kezdetben a Belügyminisztériumban ismerkedett a közigazgatás gyakorlati kérdéseivel; ez időben élénken részt vett a gazdakör agrárvitáiban. Az agrárkérdésről több tanulmánya jelent meg a Budapesti Szemlében. Miután az önkéntesi évet leszolgálta és huszártiszti rangot nyert, Bihar megyében telepedett meg, s mint bizottsági tag és tiszteletbeli főjegyző tevékenyen részt vett a megye politikai és gazdasági életében. 1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1892-ig a vízaknai kerületet képviselte. Ekkor Vízaknán kisebbségben maradt, a pótválasztások alkalmával mint újbányai képviselő jutott be a Házba, amelynek közgazdasági és közigazgatási bizottságaiban élénk tevékenységet fejtett ki. 1896-ban az ugrai kerület mandátumát nyerte el és a közigazgatási bizottságban foglalt helyet. 1897. február 16-án nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta Istvánra, és fivéreire, ifjabb Tisza Kálmánra és Lajosra.[4] Elnöke és választmányi tagja volt több pénzintézetnek (pl. Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank) és iparvállalatnak, az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása előtt azonban, nehogy ezen állások követendő magatartásában feszélyezzék, valamennyiről lemondott. A törvény tárgyalásakor a mérsékelt álláspont szószólója volt.

Az első világháború előtt és alatt Tisza István neve sokak számára a dualizmus és a háborús politika jelképévé vált.[19] Emiatt négy merényletet követtek el ellene, amelyből az utolsó halálos kimenetelű volt. Fentebb már írtunk az első merényletről. A második merényletet egy kiábrándult huszártiszt kísérelte meg, amikor Tisza a frontról hazatérőben volt. A golyó nem talált.[20] A harmadik merénylet 1918. október 16-án történt, amikor Lékai János, a Galilei-kör és Korvin Ottó antimilitarista mozgalmának tagja[21] próbálta agyonlőni, de pisztolya elromlott, így Tisza megmenekült. A merénylőt börtönbe zárták, de alig 15 nap múlva, az őszirózsás forradalom idején kiszabadították. Demény Pál visszaemlékezései szerint, Lékai Jánosnak a pisztolyt maga Demény Pál és Mosolygó Antal szerezte a mátyásföldi felvonógyáros Friedrich Istvántól, aki tudta, hogy milyen célra kell a fegyver.[22]

A negyedik merénylet 1918. október 31-én történt. Ekkor az egyébként vértelen őszirózsás forradalom napján katonák lőtték agyon Tiszát otthonában, akinek tudomása volt a veszélyről,[23] a Róheim-villában.[24] A merénylet szervezettségére utal, hogy a villa őrzésére kirendelt és Csonka János detektív-főfelügyelő parancsnoksága alatt álló rendőrök korábban telefonon parancsot kaptak a villa azonnali elhagyására, miután ők telefonon a váltásukra érkező csapat késlekedése felől érdeklődtek. Pölöskei Ferenc, A rejtélyes Tisza-gyilkosság című könyv szerzője nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a merénylet elkövetői nem magyar, hanem a hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák voltak, illetve hogy a gyilkossághoz köze lehetett Tisza azon törekvésének, hogy a nemzetiségeket a Monarchia keretein belül tartsa.[25] A Károlyi Mihály-kormány alatt az államrendőrség nyomozást indított a gyilkosság körülményeinek tisztázására és elkövetőinek felderítésére, de ez sikertelen maradt.[26][27]

A Pesti Hírlap tudósítása 1918. november 1-jén:

„A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István”.

„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket. - Mit óhajtanak? A civil válaszolt: - Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem? - Nem rejtegetek senkit sem. – Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten."

„Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették: - Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának! – Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert. - Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek! - Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember. - Nem teszem! - Álljanak félre a nők! - Nem állunk. Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert. - Na, hát mit akarnak? - Maga az oka a háborúnak! - Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka. - Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte! - Nem én vagyok az oka! - Álljanak félre a nők! Semmi válasz… - Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… Három lövés dördült. Tisza előrebukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte. - Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie. A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”

Forrás: Gróf Tisza István életéről ezen az elérési címen olvashat: hu.wikipedia.org

A képek forrásai:
hu.wikipedia.org

207 éve, október 22-én született Liszt Ferenc magyar zeneszerző

0

Liszt Ferenc
Liszt Ferenc magyar zeneszerző

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt; Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenetanár. Minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze, aki egyben a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője.

Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be Bécsben. A 11 éves Liszt első koncertje nagy feltűnést keltett. Itt találkozott Beethovennel, Czerny közvetítésével, aki korábban Beethoven tanítványa volt. Itt is jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követően négy nagy sikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén apjával Franciaországba utazott, és az európai művészeti élet egyik központjába, Párizsba költözött.

Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetője gátolta meg, így visszatért Bécsbe, ahol magánúton zeneelméletet és ellenpontozást tanult, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte Franciaországba, Svájcba, majd ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, parafrázisok szerepeltek. 1827-ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol tehetségének köszönhetően a társasági élet ünnepelt hőse lett. Itt ismerkedett meg Chopinnel, akitől eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett az orosz komponisták művészetével és szerelmével, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnővel, aki a későbbiekben közreműködött irodalmi munkásságában. A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett, itt népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, valamint tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Liszt élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. A budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson.

Liszt rendkívül termékeny zeneszerző volt. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, ezek zömének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükséges. Alkotásainak viszonylagos ismeretlensége azzal magyarázható, hogy rengeteg darabot komponált: mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, mise. Összesen kb. 1400 művet komponált (beleszámolva eredeti műveit, átiratait stb.), amivel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. A programzene lelkes támogatója volt. Zenei átiratokkal is foglalkozott, és az olyan legbonyolultabb zenekari művekkel is megbirkózott, mint például Beethoven szimfóniái. Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak. Zenei munkássága mellett rengeteg esszét írt különböző témákról: zeneszerzők társadalmi helyzete, műelemzések stb.

Forrás: hu.wikipedia.org

A képek forrásai: hu.wikipedia.org

143 éve, 1875. október 20-án történt: A Tisza-kormány megalakulása

0

Tisza Kálmán
Tisza Kálmán miniszterelnök

A Tisza Kálmán-kormány Magyarország kiegyezés utáni hatodik kormánya volt, ami azóta is a leghosszabb ideig volt hatalmon 1875 ősze és 1890 tavasza között, azaz közel tizennégy és fél évig. Vezetője a vaskezű miniszterelnök, Tisza Kálmán volt; irányítása alatt épült ki a kapitalizmus intézményi és jogi rendszere, került átfogó megreformálásra a büntető törvénykönyv és a polgári törvénykönyv, alakult újjá a csendőrség, indult, vagy készült el rengeteg, később a teljes dualizmus-kori Magyarországgal azonosított óriásberuházás, mint a folyószabályozások (pl. Vaskapu-szoros), vasútépítések, Szeged teljes újjáépítése a nagy árvíz után vagy épp az Országház ötlete a pályáztatástól a tervek kiválasztásán át az építkezés megkezdéséig.

Ugyancsak a Tisza Kálmán-kormány érdeme a Magyar Királyság történetének egyik legátfogóbb közigazgatási reformja rögtön első hivatali évében, melynek keretében az 1876-os vármegyerendezés során az ország teljes területét (elsőre) 65 vármegyébe szervezték át, felszámolva minden korábbi (szék, kerület, mezőváros, vidék, szabad királyi város, stb.) közigazgatási egységet, formát és szokást, egyúttal egységesítve is azokat. A közigazgatási reformok átfogó, meghatározó részét végül 1881-ben zárták le, ekkor alakítva ki és egyben véglegesítve a 63 vármegye, plusz a magyar tengermellék (azaz Fiume) monarchia bukásáig fennálló rendszerét. (Utóbbi sem akkor, sem később nem lett soha vármegye)

A Tisza-kormány az 1875-ös választások előtt az addig kormányzó Deák Párt és az ellenzéki (Tisza által vezetett) Balközép Párt fúziójából (1875. március 1.) frissen alakult Szabadelvű Pártból került ki.

A Szabadelvű Párt óriási fölénnyel, a parlamenti helyek 80,43%-át megszerezve győzött az 1875-ös választásokon. A kormányalakítással megbízott Wenckheim Béla ennek ellenére még abban az évben, 1875. október 20-ai hatállyal lemondott posztjáról, amivel kormánya is „távozott” megnyitva az utat a párt elnöke, Tisza Kálmán előtt.

A kormány intézkedései

Tisza elsődleges feladatának az ország zavaros pénzügyi helyzetének rendezését, valamint az újonnan alakult Szabadelvű Párt megszilárdítását tűzte ki céljául. Kormánya alakulásakor megegyezett a Wenckheim-kormánnyal, a különbség pusztán annyi volt, hogy belügyminiszteri posztja mellett miniszterelnök is lett, illetve Wenckheim megtartotta király személye körüli tárcát, amit saját kormányában a miniszterelnökséggel párhuzamban vitt.

Noha Tisza politikájában mindvégig a kompromisszumok embere volt és mindenkivel próbált ki- vagy megegyezni, párttársaitól vasfegyelmet követelt és igyekezett mindent és mindenkit a lehető legszigorúbb kontroll és irányítás alatt tartani (innét ered gúnyneve is, a „generális”). Erre egy jellemző példa, hogy a belügyminiszteri tisztséget (ami máig a miniszterelnök után az egyik, ha nem a legfontosabb tisztség) regnálása tizennégy és fél évéből tizenháromban maga látta el.

Vezetése alatt Magyarország addig soha sem látott általános fejlődésnek indult (különösen Budapest), ő teremtette meg a kapitalizmus intézményes és jogi kereteit is, ugyanakkor számtalan feudális csökevényt nem sikerült felszámolnia, amik egy része még az 1930-as években is sújtották az országot.

Első intézkedései egyikeként, 1876-ban került sor a történelmi Magyarország átfogó közigazgatási újraszervezésére; az 1876-os vármegyerendezés során az ország teljes területét (elsőre) 65 vármegyébe szervezték át, felszámolva minden korábbi (szék, kerület, mezőváros, vidék, szabad királyi város, stb.) közigazgatási egységet, formát és szokást, egyúttal egységesítve is azokat. A közigazgatási reformok átfogó, meghatározó részét végül 1881-ben zárták le, ekkor alakítva ki és egyben véglegesítve a 63 vármegye, plusz a magyar tengermellék (azaz Fiume) rendszerét. (Utóbbi később sem lett soha vármegye)

Forrás: hu.wikipedia.org, a címre kattintva a teljes bejegyzést olvashatják.

A kép forrása: hu.wikipedia.org

539 éve, október 13-án történt: a kenyérmezei csata

0

A kenyérmezei csata
Kenyérmezei csata

Október 13-án a Kenyérmezőn táboroztak le a törökök. Itt akarták bevárni Vuk Branković (a Mátyás király által uralt szerbiai területek vajdája) seregét, hogy utána megverhessék. Egész biztos, hogy nem nyílt csatába akartak bocsátkozni, hanem rajtaütést kivitelezni, ugyanis a képzettebb erdélyi gyalogos és lovascsapatokkal szemben nyílt csatában biztos, hogy hamar alulmaradtak volna.

Bonfini krónikájában az áll, hogy Báthory elölről akarta megtámadni Ali béget, addig Kinizsi hátba kapta volna. Valójában a keresztény sereg három oszlopban állt fel a kenyérmezői erdőben. A jobbszárnyat Kinizsi foglalta el, a balszárnyon Brankovics helyezkedett el, mellette Jaksics vezette a szerb könnyűlovasságot, amellett rendezkedtek el a szászok, míg középen sorakozott fel Báthory csapata.

Bonfini az ütközetet úgy írja le, hogy mialatt Báthory megtámadta a törököket, azok a hátába kerültek, de aztán megérkezett Kinizsi serege és támadásával sikerült Ali béget leverni.

A török források szerint Kinizsi kezdettől fogva részt vett a csatában és az Ali vezette hadtestekkel bocsátkozott harcba, addig Báthory Isza béggel volt elfoglalva, míg Branković Oglu Malkocs lovasaival került szembe.

A csata délután egy órakor kezdődött, s először a törökök tanúsítottak fölényt. Bonfini úgy írja le az eseményeket, hogy a magyarok az elején pánikba estek, mert Báthory lova megbotlott és ezt rossz előjelnek vélték. A harcban a vajda tényleg felbukott a lovával, a török krónikák szerint Isza bég emberei döntötték fel, amely pánikot okozott a magyarokban. Egy Nagy Antal nevű közvitéz kimentette végül a vajdát.
Bonfini korabeli híradása a csatát vezénylő Kinizsiről: „Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront, feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe"

A törökök a jobbszárnyon is visszaszorították Kinizsit, de – ugyancsak a török források szerint – Ali megrémült, amikor meglátta, hogy Kinizsi nehézpáncélosai rohamra sorakoznak fel, amit a könnyűlovas akindzsik nem állítottak volna meg. A törökök eddigre már kimerülőben voltak, s állítólag Kinizsi mindkét kezében kardot tartva vívott közelharcot az ellenséggel, akiket ennek látványa megfélemlített. A rohamra lendült páncélosokkal szemben a rémült Ali eleinte kapkodva felvette a harcot, majd hirtelen elvonult a csatatérről, magára hagyva embereit. Ezt kihasználva Kinizsinek sikerült oldalba támadnia a Báthoryt szorongató törököket. A harc még órákig tartott, mert a török sereg többi része keményen tartotta állásait, de amikor Isza bég halálosan megsebesült, el kellett hagynia a csatateret. Erre a vezér nélkül maradt török centrum is megfutamodott, s vele együtt az akindzsik is. A magyarok üldözőbe vették őket és java részüket módszeresen lekaszabolták.

Forrás: hu.wikipedia.org

A képek forrásai:
24.hu

169 éve, ezen a héten, október 6-án történt

0

Az aradi tizenhárom vértanú
Az aradi tizenhárom vértanú

Az aradi vértanúk az a 12 magyar tábornok és egy ezredes voltak, akiket az 1848–49-es szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár ezen honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.

Aulich Lajos honvéd tábornok
Aulich Lajos
honvéd tábornok

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok! Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik ezt a szolgálatot.”

Damjanich János honvéd tábornok
Damjanich János
honvéd tábornok

„Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!”

Dessewffy Arisztid gróf, honvéd tábornok
Gróf Dessewffy Arisztid
honvéd tábornok

„Tegnap hősök kellettek, ma mártirok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

Kiss Ernő altábornagy
Kiss Ernő
altábornagy

„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

Knezich Károly honvéd tábornok
Knezich Károly
honvéd tábornok

„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat!”

Láhner György honvéd tábornok
Láhner György
honvéd tábornok

„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon! És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

Lázár Vilmos honvéd ezredes
Lázár Vilmos
honvéd ezredes

„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófa tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Gróf Leiningen-Westerburg Károly
Gróf Leiningen-Westerburg Károly
honvéd tábornok

„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József honvéd tábornok
Nagysándor József
honvéd tábornok

„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poltenberg Ernő lovag, honvéd tábornok
Pöltenberg Ernő
lovag, honvéd tábornok

„Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.”

Scweidel József hovéd tábornok
Schweidel József
honvéd tábornok

„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

Török Ignác honvéd tábornok
Török Ignác
Honvéd tábornok

„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”

Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok
Gróf Vécsey Károly
honvéd tábornok

„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Batthyány Lajos Magyarország első felelős miniszterelnöke, akit ugyanazon a napon végezték ki Pesten, mint az aradi mártírokat, akiknek kivégzését a harmadik bécsi forradalom első évfordulójára, október 6-ára időzítették az osztrákok.

Batthyány Lajos miniszterelnok
Batthyány Lajos
miniszterelnök

Egy rüvod kisfilm az aradi vértanúkról

Forrás: hu.wikipedia.org

A képek forrásai:
hu.wikipedia.org

170 éve, 1848. szeptember 29-én történt - A pákozdi csata

0

A pákozdi csata
A pákozdi csata

A pákozdi csata vagy pákozd-sukorói csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentős csatája volt. Az 1848. szeptember 29-én a Velencei-tótól északra, a Pákozd–Sukoró–Pátka háromszögben vívott csatában Móga János altábornagy seregei vereséget mértek a Jellasics József horvát bán által vezetett seregre.

Az Európában 1848 első felében kitört forradalmi hullám a Habsburg Birodalmat sem kerülte el. A birodalom számos pontján forradalmi megmozdulások, fegyveres felkelések törtek ki. Ugyanekkor Károly Albert szárd–piemonti király háborút indított az olaszországi forradalmi mozgalmak megsegítésére, így a császári udvarnak 1848 tavaszán súlyos katonai és politikai nehézségekkel kellett szembenéznie.

A soknemzetiségű Habsburg Birodalomban a polgári átalakulásra való törekvések nemzeti függetlenedési törekvésekkel párosultak, így ezek a birodalom létét alapjaiban fenyegették. A forradalmi mozgalmak közül a birodalom számára a legnagyobb veszélyt az itáliai és a magyar jelentette. A két veszély egyidejű elhárítására a császári hadsereg nem rendelkezett elegendő erővel, ezért az udvar azt a politikát követte, hogy az itáliai tartományokban kitört felkeléseket fegyveres erővel próbálta leverni, míg – időnyerés céljából – a magyar forradalom valamennyi alapvető követelését elfogadta. E politikát siker koronázta: nyár közepére a magyaron kívül valamennyi felkelést sikerült fegyveres erővel leverni, majd 1848. július 25-én Custoza közelében Radetzky tábornagy súlyos vereséget mért Károly Albert hadseregére. Ezzel az utolsó akadály is elhárult, az udvar teljes figyelmét a „magyar probléma” megoldására fordíthatta.

A magyar függetlenedési folyamat ekkorra azonban már olyan szintet ért el, hogy nyílt katonai támadással való felszámolásának lehetséges következményeit az udvar nem merte vállalni. A király szavatolta a magyar alkotmányt, hivatalosan a Magyarországon tartózkodó császári haderő Mészáros Lázár hadügyminiszter alá volt rendelve és tisztjeinek jelentős része – királyi parancsra – felesküdött a magyar alkotmányra. A Batthyány-kormány egyébként is kínosan ügyelt arra, hogy ilyen támadásra okot ne szolgáltasson.

Az udvar ezért céljai eléréséhez a magyarellenes nemzetiségi mozgalmakat kívánta felhasználni. A Magyarországon élő nemzetiségek már a tavasz folyamán követeléseket fogalmaztak meg a magyar kormánnyal szemben, de a követeléseket a Batthyány-kormány rendre visszautasította. Az udvar felismerte az ebben rejlő lehetőséget és már 1848 nyarán megindultak a bécsi hadügyminisztérium titkos pénz- fegyver- és hadianyag-küldeményei elsősorban a szerb felkelők és a Magyarország ellen invázióra készülő Jellasics táboraiba.

Josip Jelačić horvát bán a kezdetektől szemben állt a magyar forradalommal. Ez és katonai képzettsége tette alkalmassá arra, hogy Latour táborszernagy, bécsi hadügyminiszter Magyarország elleni katonai terveiben kulcsszerepet kapjon.

Hiába kényszerítette ki a Batthyány-kormány június 10-én az uralkodótól Jellasics menesztését, az intézkedésnek a gyakorlatban nem sikerült érvényt szerezni, a bán nyíltan készült a Magyarország elleni fegyveres támadásra. (ennek első lépéseként augusztus 31-én megszállta Fiumét).
Jellasics szeptemberi hadműveleteinek vázlata

A magyar kormány lehetőségei végső határáig elment az összeütközés elkerülésének érdekében. Batthyány Lajos miniszterelnök és Deák Ferenc igazságügy-miniszter augusztus végén Bécsbe utazott, s Jellasics támadásának elhárítása érdekében, végső esetben még az önálló magyar had- és pénzügyről való lemondásra is kész volt. Az uralkodó nem fogadta a magyar kormányküldöttséget, de szeptember 4-én megerősítette Jellasicsot báni méltóságában. Ez jelzésértékű volt mindkét fél számára: Batthyány beismerve politikájának kudarcát szeptember 11-én benyújtotta lemondását. Ugyanezen a napon Jellasics mintegy harmincötezer főnyi hadserege átkelt a Dráván.

A drávai magyar hadsereg parancsnoka, a soproni születésű, ezért magyarnak tekintett Ottinger Ferenc, császári és királyi vezérőrnagy visszavonulási parancsot adott ki és átszökött Jellasics táborába. Az Ottinger helyére küldött Melczer Andor ezredes magyar honvédelmi minisztériumi államtitkár szintén ezt tette.

Jellasics – amint átkelt a Dráván – kiáltványt intézett a magyar néphez, amelyben nyilvánvalóvá tette, hogy a Habsburg–Lotaringiai-ház katonájaként érkezett és célja a magyarországi „pártütők” és „lázadók” forradalmi mozgalmának elfojtása. A bán sejteni engedte, hogy császári parancsra jár el, azonban az őt felkereső magyar tiszteknek ilyen parancsot nem tudott felmutatni.

A drávai hadsereg új parancsnoka, gróf Teleki Ádám, császári és királyi vezérőrnagy és tisztjei kényes helyzetbe kerültek. A magyar alkotmányra tett esküjük, a magyar tisztek többségében élő hazafias szellem indokolta volna a fegyveres ellenállást, az a tény azonban, hogy a harcot lényegében császári csapatok ellen kellett volna megvívni kiút keresésére ösztönözte őket. A magyar hadsereg ezért a harcot nem vette fel, de ki sem szolgáltatta magát Jellasics csapatainak, hanem megkezdte a visszavonulást Székesfehérvár felé.

A visszavonulást a magyar vezetés nem nézhette tétlenül: Teleki Ádámot felmentették hadsereg-parancsnoki beosztásából és az időközben új kormányt alakított Batthyány Lajos javaslatára a fővezérségre István főherceget, Magyarország nádorát kérték fel. Az a tény, hogy a hadsereget egy osztrák főherceg vezeti, megnyugtatóan hatott a dinasztikus érzelmű tisztekre, így ezek nyilatkozatban jelentették ki, hogy hajlandóak Jellasics hadserege ellen harcolni. István nádor találkozóra hívta Jellasicsot – a találkozóra Balatonszemesen a Kisfaludy gőzös fedélzetén került volna sor – ezen azonban a bán nem jelent meg. Mivel István nádor főhercegként Jellasicsnak katonai elöljárója volt, ebből – helyesen – azt a következtetést vonta le, hogy Jellasicsot az udvar legmagasabb köreiből jövő titkos parancsok mozgatják. A nádor ezután a békés rendezésre tett minden további kísérletet haszontalannak vélt, szeptember 22-én elhagyta az országot és lemondott hivataláról.

A magyar sereg megerősítésére, a védelem megszervezésére számos lázas gyorsasággal végrehajtott intézkedés történt. Szeptember 13-án Batthyány általános népfelkelést hirdetett a Dunántúlon. Kossuth szeptember 22-én kiáltványban szólította fel a külföldön tartózkodó magyar katonákat hazatérésre, majd szeptember 24-én toborzókörútra indult az Alföldre. Az erőfeszítések eredményeképpen szeptember utolsó napjaira a mintegy tizenhatezer főre nőtt magyar főerőnek sikerült védelmi állást elfoglalni a Velencei-tótól északra. Az új hadseregparancsnok Móga János császári és királyi altábornagy lett.

A szeptember 28-án a sukorói templomban tartottak haditanácsot. A haditanácson Batthyány személyesen vett részt, a miniszterelnök érveinek hatására, a szenvedélyes vita után Móga vállalta, hogy a magyar sereg felveszi a harcot, de csak akkor ha Jellasics megtámadja. A támadás másnap reggel bekövetkezett.

A csata lefolyása (bemutató részlet)

A magyar csapatok úgy foglaltak állást, hogy a főváros felé vezető utakat lezárják. A magyar hadrend a következő volt:

A hadműveleteket irányító vezérkari főnök Joseph Kollmann császári és királyi százados
Jobb szárny: Joseph von Milpökh császári és királyi ezredes és Kiss Ernő császári és királyi ezredes egy-egy gyalogezred, összesen mintegy háromezer fő és egy üteg élén.
Közép és bal szárny: Franz Holtsche császári és királyi vezérörnagy és Répásy Mihály császári és királyi alezredes összesen nyolcezer-ötszáz fő és harmadfél üteg élén.
Tartalék: Teleki tábornok négyezer főből és két ütegből álló serege

Perczel Mór négyezer főnyi különítményét az esetleges átkarolás megakadályozására, a Velencei-tótól délre helyezték el.

A pákozdi csatát tehát – mindkét oldalon – császári és királyi tisztek vezényelték.

Megmutatkozott tehát az udvari politika végzetes hibája, amely valójában az egész Jellasics-hadjárat kudarcát okozta. A legfelsőbb császári hadvezetés ugyanis ebben az időszakban nem adott ki egyértelmű parancsokat, ezzel megosztotta a császári hadsereget, lehetőséget teremtett a parancsok értelmezésére és így végső soron minden egyes katona saját lelkiismereti ügyévé tette annak eldöntését, hogy miként értelmezze az uralkodóra és a magyar alkotmányra tett esküjét. A csatát lényegében így császári és királyi csapatok vívták császári és királyi csapatok ellen, ugyanannak az uralkodónak a katonái ugyanannak az uralkodónak a nevében. Mindkét oldalnak meggyőződése volt, hogy a parancsok szerint jár el.

A pákozdi csata vázlata
A pákozdi csata lefolyásának vázlata

Jellasics terve – a végrehajtott hadmozdulatokból ítélve – az volt, hogy a magyar sereg jobb szárnyát felmorzsolja vagy a közép felé szorítja, majd egy frontális támadással a teljes magyar haderőt a Velencei-tóba szorítva megsemmisíti. Ennek megfelelően a támadást Kempen vezérőrnagy mintegy nyolcezer főnyi hadosztálya indította meg reggel hat órakor. Rövid közelharc után ugyan a Guyon Richárd vezette nemzetőröket kiszorították Pátkáról, de a magyar jobbszárnnyal szemben indított két rohamot a magyarok visszaverték. Miután a közvetlen támadás nem járt sikerrel, Kampen tábornok a jobb szárny átkarolásával próbálkozott, de a lovasberényi úton e célból előreküldött különítményét egy a középről küldött huszárszázad megállította. (A hadmozdulat sikerében jelentős része volt a későbbi miniszterelnök Andrássy Gyulának, aki nemzetőrtisztként vett részt a csatában.)

A sikertelenséget látva Jellasics déli tizenkét óra körül húszezer főnyi főerejével támadást indított a magyar közép és bal szárny ellen, de az ismétlődő gyalogsági és lovassági rohamok minden alkalommal összeomlottak a magyar egységek tüzében. Közelharcra gyakorlatilag nem került sor. Jellasics délután három óra körül – elsősorban Kempen tábornok sürgetésére – beszüntette a harcot. A tüzérségi párbaj még estig elhúzódott, de Jellasics fokozatosan visszavonta erőit, és fegyverszünetet kért. Ez lényegében a magyar sereg győzelmét jelentette.

A győzelmet Móga nem használta ki. Csapatait Martonvásárra vonta vissza, és háromnapos fegyverszünetet kötött Jellasiccsal. A bán a hátában kitört népfelkeléstől is fenyegetve érezte magát, ezért a fegyverszünet alatt – saját tartalék hadtestét is cserben hagyva – erőltetett menetben Bécs irányában elhagyta az országot.

A Jellasics felett aratott győzelmet teljessé tette, hogy október 7-én az ozorai ütközetben a magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtestét is.
Következményei
A csata sem méreteit, sem a veszteségeket tekintve nem tartozik a szabadságharc nagy csatái közé, következményei azonban a magyar függetlenségi harc továbbélése szempontjából felbecsülhetetlenek. A győzelem jelentős katonai következményein túl erkölcsi, politikai hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. A diadal nem csupán a magyar nép, a magyar hadsereg hangulatára hatott lelkesítően, hanem fontos tényezőnek bizonyult a Bécsben október 6-án kirobbant forradalom kiváltó okai között is.

Forrás: hu.wikipedia.org

A képek forrásai:
hu.wikipedia.org